Először magunkba kell tekintenünk

Szülőként viszonylag keveset tekintünk magunkba, hiszen a gyerekeink vannak a figyelmünk középpontjában, és az ő megértésükhöz igyekszünk eszközöket kapni. De ha őszintén szeretnénk belenézni gyerekeink szemébe, először magunkba kell tekintenünk. A gyereknevelés leginkább a szülőnevelésről szól. Amikor szülővé válunk, abból dolgozunk, amink van. (Jajj, pont úgy viselkedtem, mint az anyám!) Ez teljesen automatikusan és tudattalanul történi, mert ezeket az eszközöket hoztuk magunkkal otthonról. Abból tudunk adni a gyerekeinknek, amink van. Nem tudjuk jobban szeretni őket, mint magunkat. Nem adhatunk nagyobb önbecsülést nekik, mint amekkora nekünk van. Nehéz elismerni és befogadni azt, milyen meghatározó szerepe van a mi saját belső berendezkedésünknek abban, hogy mit adunk tovább a gyerekeinknek. Nem a gyerekeket kell megszerelni, hanem saját magunkat. Rálátni mozgatórugóinkra, tudattalan részünkre. Mert ezek a tudattalan részek gyakran okoznak konfliktusokat a gyerekeinkkel. Amikor a gyerekeink olyat csinálnak, amire mi „ugrunk”, akkor a szülői lét tudattalan része lép működésbe. És mindaddig ugrani is fogunk, amíg nem foglalkozunk saját tudattalan részünkkel és ráfogunk mindent a gyerekünk szemtelen és lehetetlen viselkedésére.

Fontos elfogadni, hogy a gyerekek nem akarattal vagy tudatosan provokálnak minket, habár gyakran igenis úgy érezzük. De ők csak gyerekek. Ahogy nekünk, nekik is megvannak a saját érzelmi állapotaik. Nem áll érdekükben minket feldühíteni, és nem szerez örömöt nekik, ha lelkiismeret-furdalást kelthetnek bennünk. Nincsenek ilyenfajta hátsó szándékaik velünk kapcsolatban. De mi azonnal ugrunk, amikor így viselkednek, méghozzá saját megoldatlan múltbéli problémáink vagy a túl stresszes életvitelünk miatt. És amire ugrunk, az mindig valami mélyen eltemetett fájdalom. Enned elfogadása az első lépés a nagyobb tudatosság és a gyerekünkkel való szorosabb kapcsolat felé vezető úton.

Természetesen a rossz minta megtörése egy folyamat, időt vesz igénybe, hiszen ezek a dolgok mélyen gyökereznek bennünk. Fontos, hogy ne hibáztassuk magunkat, amikor mégis beleesünk ugyanabba a hibába, inkább próbáljunk meg nyugodtan és átérzéssel nagyobb tudatosságot kialakítani. Hiába születnek a gyerekek nyíltszívünek és önmagukkal szoros kapcsolatban, nem tudják megvédeni magukat a mi tudattalan reakcióinktól. Egyszerűen nem tudják megérteni, mi történik, amikor a múlt szelleme elúbújik a palackból. Nem értik, hogy anya a saját elégedetlensége miatt lesz mérges, és apa a saját bizonytalansága miatt goromba. Ők csak a feléjük irányuló haragot érzékelik és ilyenkor azt gondolják, az biztosan róluk szól.

Iben Dissing Sandahl – Sarah Zobel: Fogd a kezem!

Spread the word

Leave a Reply