Az első életévek

Az első életévek

Egyre többen kutatják a fogantatástól számított első életév illetve a kisgyermekkor történéseit. Abban minden szakember egyetért, hogy a fent említett időszak hatással van az egész életünkre. Az első életévek élményei örökre bennünk maradnak. 

A kisgyermekkori elme olyan, mint egy világra nyíló ablak a soha vissza nem térő lehetőségek befogadására – vallja Dr. Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja, aki a varázslatos gyermeki elmét kutatja a Nemzetközi Kisgyermekkori Neuropedagógiai Kutatócsoport és Laboratórium vezetőjeként. Az életünket meghatározó első nyolc év jelentőségéről beszélgettünk.

– Kutatócsoportja egyedülálló tudományterülettel, a neuropedagógiával foglalkozik, amelyet új interdiszciplináris tudománynak is neveznek. Minek hatására kezdték el kutatni ezt a területet?
– A gyermekekről, a gyermekkorról szóló tudományos gondolkodás az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott, többek között a kisgyermekkori agykutatás területén feltárt eredményeknek köszönhetően. Ezek az új szemléletek arra ösztönzik a neveléstudományt, hogy gondolja át korábbi álláspontjait, elsősorban a kisgyermekkor pedagógiáját. Ezért néhány évvel ezelőtt a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán Nemzetközi Kisgyermekkori Neuropedagógiai Kutatócsoportot és Laboratóriumot hoztunk létre, amely a neurológiai kutatási eredmények pedagógiai hasznosításának lehetőségeit vizsgálja. Gyermekneurológusok, pszichológusok, pedagógusok, neveléstudományi kutatók vesznek részt a kutatásban. Szeptember óta genetikussal is kiegészült a csapat Dr. Kovács Gábor személyében, aki most már karunk főállású docense.

– Milyen eredmények születtek az agykutatásban, amelyek felülírják az eddigi tudást?
– A gyermeki agyról régen azt gondolták, hogy születéskor teljesen készen van. Ám ez nem igaz, hiszen utána alakulnak ki a működéséhez, a tanuláshoz elengedhetetlen idegpályák, amelyeket az érzelmek építenek fel. Ezért óriási szerepük van a környezeti tényezőknek és a nevelésnek, mert az agy fejlődése a mai ismeretek szerint nem lineáris folyamat, hanem periodikus, vagyis léteznek igen szenzitív időszakok.

Bodonovich Ágnes interjújának folytatását a www.kepmas.hu oldalon olvashatjátok.

Spread the word