Neveljük fel egymást!

Neveljük fel egymást!

Szülőként a gyerekeink testi-lelki jóllétéről való gondoskodás legfőbb feladatunk. De azt is látnunk kell, hogy gyerekeink tükröt tartanak nekünk és megmutatják gyenge pontjainkat. Jelzés értékű, ha valamilyen cselekedetükre, szokásukra dühösen reagálunk, nem tudjuk kordában tartani indulatainkat. Gyerekeink ilyenkor arra ösztökélnek minket, hogy ránézzünk egy-egy viselkedési mintánkra. Szülők és gyerekek közösen neveljük fel egymást. Óriási önismereti hozadéka lehet annak, ha bele merünk nézni a gyerekeink által tartott tükörbe. „Önismeret alatt azt értjük, hogy az egyén ismeri saját személyiségének összetevőit, határait és lehetőségeit, betekintése van viselkedésének rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, és helyesen ítéli meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepét, hatását. Az önismeret fejlődő és fejleszthető képesség, mely formálható önmagunk megfigyelésével és elemzésével.” (wikipédia)

“.. a szülőket azok a leckék izgatják – és azokat értékelik – legjobban, melyekből valami újat tanulnak magukról – a képességeiről, az értékeikről, a vágyaikról, a félelmeikről, a szongásaikról, a gátlásaikról, az adottságaikról és az erősségeikről; saját kisgyerekkorukról és az életrajzi barangolásaikról. Ráadásul olyasvalakitől – egészen pontosan a gyereküktől – tanulják meg magukról mindezt, aki kétségtelenül jobban és alaposabban ismeri őket bárkinél. […] A szülők nemcsak magukról – az értékeikről, a prioritásaikról, a vérmérsékletükről és a hozzáértésükról tanulnak majdnem felnőtt gyerekeiktől, legalább ilyen fontos, mikor az utódok arra tanítják a szüleiket, hogy tisztábban lásssák és ismerjék őket, legyenek tekintettel rájuk és szükségleteikre. A gyerek olykor rendíthetetlenül és kristálytisztán addig magyarázza újra meg újra a leckét – sokszor a szülő renyhesége és ellenállása közepette – , míg a szülő végre néz, lát, figyel.”


Sara Lawrence-Lightfoot: Neveljük fel egymást! Mi mindent tanulhatunk gyerekeinktől?

Lépések csoport 2020 februártól

Spread the word