Kihívások

Kihívások

Hogyan tudom megfelelő kihívások elé állítani a gyerekem?

Vigotszkij megfigyelése szerint három jól elkülönülő fejlődési és tanulási szakasz figyelhető meg a gyermek életében. Az első az utánzás korszaka, amikor a kisgyermek a környezetében lévők cselekvését, gesztusait és kijelentéseit utánozva sajátít el viselkedési és gondolkodásformákat. Egy szinttel fejlettebb az instrukciók alapján tanulás, amely leginkább a korai iskolaévekre jellemző: a gyerek megjegyzi és adott helyzetben előhívja, alkalmazza a tanár vagy felnőtt által átadott információt és utasításokat. A harmadik, legmagasabb szintű tanulási forma a kollaboráció, amelynek során a gyermek saját kortársaival együttműködve, egymás nézőpontját megismerve tanul és cselekszik. Természetesen ezek a tanulási mechanizmusok ugyan időben egymásra épülnek – egy óvodás nehezen kollaborál, de könnyen tanul utánzás vagy instrukciók alapján –, később párhuzamosan, egymást kiegészítve vannak jelen.

A legközelebbi fejlődési zóna arról szól, hogy mi a különbség a között, amire a gyerekünk egyedül képes, és aközött, amire egy kis segítséggel (felnőtt támogatással) válik képessé. Más szóval, a gyerekek fejlődése abban rejlik, amire majdnem képesek, és abban, amire már készen állnak. Tehát a gyerekeknek jót tesz, hogy kihívások elé állítjuk, támogatjuk, bátorítjuk őket, hogy tegyenek meg valamit, de sosem többet, mint amire képesek.

Az igazi művészet abban rejlik, hogy megtaláljuk azt, ami már kihívás, tehát valami új, szokatlan vagy valami olyan, amit eddig csak segítséggel tudott véghez vinni, de mégis teljesíthető. Ehhez a legfontosabb eszközünk a figyelem, hogy észrevegyük gyerekünk apró kezdeményezéseit. Sok jelzést kaphatunk, jelezhetik szavakkal: “Ezt meg tudom csinálni egyedül is.” Ilyenkor ezt halljuk meg, mérlegeljünk és támogassuk gyermekünket, hogy bátran lépjen.

Ezt az elvet alkalmazza öntudatlanul is a szülő, amikor kisbabájának egy játék elérésére vonatkozó igyekezetét észreveszi, de nem adja a kezébe, hanem csupán megkönnyíti számára valamilyen módon annak elérését. És a legközelebbi fejlődési zóna jótékony segítségét használja az a pedagógus is, aki gondolkodtató kérdéseket tesz fel a tananyaggal kapcsolatban, elfogadja és irányítja diákjainak próbálgatásait, így támogatva, hogy a válaszkeresés révén a diákok saját felismerésekhez jussanak.

A Vigotszkij elméletére hivatkozó és azt kreatívan alkalmazó szülők és oktatók nem merev, statikus szintekre tagolt követelményrendszernek tekintik a tanulást, hanem dinamikus folyamatnak, amelyben maga a gyermek lesz az irányító, a saját, már meglévő tudásszintjéhez igazítva és tapasztalati módon internalizálva az átélt élményt. Eszerint minden szociális interakció és kulturális élmény a tanulási folyamat része, új gondolatokkal, fogalmakkal és jelenségekkel gazdagítva a már meglévő ismereteket.

Forrás: Iben Dissing Sandahl – Sarah Zobel: Fogd a kezem!

és www.family.hu

Oszd meg másokkal!